Gyűj­tés­aján­ló - Hi­deg An­na, Ör­dön­gös­fü­zes, 2004.04.23

Eddigi gyűjtésajánlóinkban elsősorban a magyar nyelvterület népzenei, és tánchagyományainak sokszínűsége, gazdagsága került bemutatásra. Ez alkalommal szeretnénk a figyelmet a szövegfolklór egyik patinás, népszerű műfajára, a népmesére irányítani. Ennek aktualitása, Magyar Zoltán Hideg Anna meséi című könyvének bemutatója, melyre 2024. 02. 24-én kerül sor a Hagyományok Háza Átriumában. Anna nénit elsősorban az ördöngösfüzesi népdalok nagyköveteként ismerjük, pedig elmondása alapján, már fiatal gyermekkora óta erős kötelék fűzte a népmesékhez is. Erről tanúskodik az is, hogy az adatbázisunkban található 19 gyűjtésből, melyeken  Anna néni szerepel, 5 gyűjtésen találunk tőle különböző szöveges folklóralkotásokat: meséket, hiedelemszöveget, köszöntőket. Szemelvényünk a 19. században Benedek Elek által kiadott meséink közül az egyik legismertebb mesénk, a „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” előadásába nyújt bepillantást, melynek teljes változatát az alábbi linken tekinthetik meg. Reméljük kedvet kaptak a mese felelevenítésére, s arra biztatjuk Önöket, keressék meg akár a „Tetűbőr belezna” vagy a „Kaskötő Sáska Pál” meséket is, melyek szintén megtalálhatóak a gyűjteményünkben. Aki nem hiszi, járjon utána!

A teljes mesét itt hallgathatjátok meg.
A gyűjtést pedig itt találjátok.

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!