Össz­Né­pi Kat­lan – Ha­gyo­má­nyok Há­za az Ör­dög­kat­lan fesz­ti­vá­lon

2021-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő eseményeknek a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít méltó hátteret. 

Programjaink összNépi részvétellel lesznek igazán élvezetesek, ezért minden nap lesz összNépi tánc, ének, játék, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az elmélyültebb formákat kedvelőket kézműves mestereink, mesemondóink, énektanítóink várják. A fesztivál utolsó napján, az Ukrán udvarral közösen ukrán és magyar esküvőre hívjuk a közönséget, amely összNépi, ukrán-magyar mulatsággal zárul.

A BaHorKa Társulat: Pletykázó asszonyok, Bognár Szilvia: Titoktok című előadásai és a POKET feat. Hagyományok Háza „Zeng a lélek” című produkciója a Teleki Liget nagyszínpadán lesz láthatóa  Hagyományok Háza szervezésében.  Házigazda zenekaraink közül a Csörömpölő és a Juhász zenekar Vajdaságból érkezik, a Fanfara Complexa pedig moldvai zenét játszik majd, napjainkból.

Programjaink fókuszában a viseletek és az öltözködés áll, az autentikus népviselettől „A kis fekete ezer árnyalatá”-ig többféle módon találkozhatunk gyönyörű öltözetekkel és kiegészítőkkel.

Házigazdáink: Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka a fesztiválnapok különböző pillanataiban és pontján táncra hívják a közönséget, kezdő szinten is. Az Ördögszieszta során a Blum pince hűsítő fröccsének fogyasztása közben közös éneklésre, mesélésre, beszélgetésre invitálják a lazítani vágyókat.

A gyerekek és gyereklelkűek a délelőtti, koradélutáni órákban a Teleki ligetben próbálgathatják ügyességüket Borbényi Évi kézműves műhelyében és a Fabatka népi játszótér térjátékain. A vállalkozó kedvű fesztiválozók népi sportjátékokat játszhatnak velünk.

A védett, műemlék pincesor az ország egyik leglátványosabb műemlék együttese, az apró pincék fotókiállításoknak és különleges kézműves workshopoknak, kézműves műhelyeknek adnak majd helyet. 

Az egész napos programfolyam, amelyen a néphagyomány a maga teljességében jelenik meg, hajnalig tartó táncházakkal zárul.
 

1. nap - Ör­dög­kat­lan

2021-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő eseményeknek a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít...
Fesztivál

2. nap - Ör­dög­kat­lan

2021-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő eseményeknek a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít...

3. nap - Ör­dög­kat­lan

2021-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő eseményeknek a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít...
Fesztivál

4. nap - Ör­dög­kat­lan

2021-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A Kárpát-medencei néphagyományt felölelő eseményeknek a kis Árpád-kori település, Villánykövesd biztosít...
Fesztivál

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!