Pál Ist­ván Sza­lon­na

Főigazgató-helyettes

DÍJAK, KITÜNTETÉSEK

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2010), Népművészet Ifjú Mestere Díj, Liszt Ferenc-díj (2015), Magyarország Érdemes Művésze Díj (2019), Magyarország Kiváló Művésze Díj (2024), a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagja

ARS POETICA

Az elmúlt két évtized, amióta a Magyar Állami Népi Együttes tagja vagyok, meghatározó volt az életemben. Már a kezdetektől olyan közösségnek lehettem a részese, amely szinte egyet jelentett a családommal. Gyermekkori álmom vált valóra, amikor – az együttes székházában – először színpadra álltam. A kezdeti idők – a közös munkák, az együtt megélt sikerek akár a cigányzenekarral, akár a tánckarral vagy a népzenét játszó bandával – azóta is iránymutatóak a számomra. Mindig volt mit tanulnom. Nagy erőt, hitet adott, hogy olyan példaképek és tehetségek nyomdokaiba léphetek, akik a magyar népművészeti élet legkiemelkedőbb alakjai.

Végigjárva az együttes ranglétráit, ma, művészeti vezetőként, büszkén állok a társulat tagjai elé, hiszen tudásom, tehetségem minden lehetőségével e közösség művészi kiteljesedését szolgáltam, és ameddig a Teremtő erőt ad, szolgálni fogom.

Hiszem, hogy a Magyar Állami Népi Együttes zászlóvivője a Kárpát-medence kulturális értékeinek, és hittel szolgálja a magyar nép lelkét.

ELÉRHETŐSÉG

Telefonszám: +36 1 225 6000 
E-mail-cím: mane@hagyomanyokhaza.hu

Legközelebbi előadásai

Ki­vi­rág­zott ke­reszt­fá­ja

A Magyar Állami Népi Együttes Kivirágzott keresztfája című műsora a húsvét ünnepéhez illeszkedő táncjátéka.

Táncelőadás

Ma­gyar Rap­szó­dia

Nem csak térbeli utazás ez, hanem az időben is barangolunk, hiszen népzenénk régi ázsiai gyökerei ugyanúgy megszólalnak, mint azon muzsikák...

Táncelőadás

Ma­gyar Rap­szó­dia

Nem csak térbeli utazás ez, hanem az időben is barangolunk, hiszen népzenénk régi ázsiai gyökerei ugyanúgy megszólalnak, mint azon muzsikák...

Táncelőadás

Ma­gyar Rap­szó­dia

Nem csak térbeli utazás ez, hanem az időben is barangolunk, hiszen népzenénk régi ázsiai gyökerei ugyanúgy megszólalnak, mint azon muzsikák...

Táncelőadás

Ma­gyar Rap­szó­dia – nép­tánc­ban el­me­sél­ve

A szerelem örökérvényűsége kiapadhatatlan inspirációként van jelen a világban, legyen szó bármilyen művészeti formáról. A Magyar Állami Népi Együttes Magyar Rapszódia című előadása a tánc és a zene egyetemes nyelvén, magyar paraszti hagyományainak sokszínűségén és jelenidejűségén keresztül hivatott bemutatni az ember életének legbonyolultabb, legmisztikusabb érzését. 

Isz­tam­bul­ban a Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes

A Tiszta forrás című előadásban Guessous Majda Mária „Mesi”, a Győri Balett és a Magyar Állami Népi Együttes közösen tiszteleg Bartók munkássága, valamint a török és a magyar kulturális kapcsolódások előtt. A Tiszta forrás október 15-én este Budapest után Isztambulban, az Atatürk Kulturális Központban is debütál.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!