Ra­gó­né Teg­zes Már­ta

Gyékény-, szalma-, csuhétárgykészítő, szakoktató

Matematika-hittan szakos tanár vagyok. Tahiban élek férjemmel és öt gyermekünkkel. Gimnazistaként kezdtem a kézműves-foglalkozások, játszóházak, táborok szervezését, vezetését. 1995-ben végeztem el a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület játszóházvezetői tanfolyamát, az itt tanultakat hasznosítottam általánosiskolai tanárként kézműves szakköreimben.

Nem tudom pontosan meghatározni, mikor szerettem bele a gyékénybe. Biztos szerepet játszottak benne szüleim, akik a kézzel készített dolgok tiszteletére, a természetes anyagok szeretetére neveltek, és az alkotás örömére is példát adtak. Évekig kerestem, hol tudnék végre megtanulni „rendesen” gyékényt fonni, mire rátaláltam a Hagyományok Háza tanfolyamára. Gyékény-, szalma-, csuhétárgykészítő lettem és szakoktató vizsgát tettem. Alkotásaimmal, kutatásommal, tanításommal szeretném a gyékényt és ezt a kihalófélben lévő mesterséget megszerettetni másokkal is.

Mesterem, Bárány Mara nagyon fontosnak tartotta, hogy megismerjük az idős mestereket, lássuk őket dolgozni, kipróbálhassuk szerszámaikat, eszközeiket, hallgassuk történeteiket, ismerjük meg a környezetet, ahol élnek és alkotnak. Azóta is kiemelt érdeklődési területem a gyékénymunkák (szövés és fonás) mintakincsének összegyűjtése, rendszerezése.

Tegzes Márta

 

Elérhetőség:

tegzesmarti@gmail.com

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!