Var­ró Sá­ra

2015-ben ismerkedtem meg a szövéssel a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolában. Gyermekkorom óta érdekel a kézművesség és a néphagyományok világa. Nádudvaron töltött éveim alatt még jobban elmélyült a szeretetem és érdeklődésem a népművészet iránt. 2018-ban takács szakon végeztem Galánfiné Schmidt Teréznél. Ugyanebben az évben a XVI. Békéscsabai Textiles Konferencián csoportos első helyezést értem el, 2020-ban pedig, a XIII. Országos Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázaton csoportos és egyéni kategóriában is első helyezett lettem. Jelenleg varrónőnek tanulok, hogy az általam szőtt textileket meg is tudjam varrni. Hosszabb távú célom, hogy viseletkészítő lehessek és a szövéssel együtt oktathassam ezeket a mesterségeket.

A Kis fekete 2020 pályázatra készült munkáimhoz a természetből és a moldvai kerpakendők mintakincséből merítettem ihletet. A kollekció (kendő és táska) a levendula névre hallgat, míg a piros takácsmintás táskát a pipacsok ihlették. A bordó piros csíkos csáncsált kis batyu alakú táskához a kerpakendők egyik kis mintája adta az ötletet.

 

Elérhetőség:

e-mailfb

 

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!