Vir­tu­á­lis tú­rák a Ha­gyo­má­nyok Há­zá­ban

A Budai Vigadó épületét bemutató virtuális túra egy időutazás is, hiszen a gyönyörűen felújított épület mellett megmutatjuk a rekonstrukció előtti állapotot is.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban a látogató megtekintheti a 85 éves Balogh Zsigmond kondorosi fafaragó, A fából faragott életmű című kiállítást, Gáts Tibor citerakészítő Zengő évtizedek című életmű-kiállítását, és a Nyitott Műhely alkotóterét, szövőszékeit.  

Kellemes barangolást kívánunk!

Új, for­ma­bon­tó di­vat­szín­há­zi elő­adás

A Hagyományok Háza Körforgásban című új, összművészeti produkciója egy nem mindennapi divatbemutató formájában eleveníti fel a témát átjáró örök kérdéseket: miként helyezheti új kontextusba a kortárs művészet a múltat, a hagyomány miként tud jelen lenni és alapot szolgáltatni a művészeti fejlődésnek. 

A Ma­gyar Nép­me­se Nap­já­nak prog­ram­jai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepelte Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját. Benedek Elek születésnapjára emlékezve gyermekeknek és felnőtteknek szóló mesék mellett az ünnepet a szervezők tánccal és kézműves-foglalkozásokkal is színesítették.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!