A Magyar Állami Népi Együttes Bartók-trilógia összefoglaló címmel három, egymással szorosan összefüggő táncszínházi produkciót állít a színpadra, amelynek első tétele, a Kincses Felvidék 2006-ban került először a közönség elé.
Mi, a trilógia alkotói azt a – számunkra evidens és szükségszerű – egységet kívánjuk reprezentálni és bizonyítani, amelyben a kultúra különböző történeti rétegei – a hajdan volt népművészettől a kortársig – egymással természetes, mellérendelt viszonyban élnek. Bartók útja a népzenétől a kortársig, a közösségitől az autonómig számunkra alkotói, esztétikai és filozófiai minta. Véleményünk szerint a hagyomány jelen idejű és progresszív, de a kortárs is csak a változás és az állandóság (folytonosság) paradoxonjaként ragadható meg. Csak az a hagyomány, amely a mai modern emberben hagyománnyá lesz, ha az valakikben megtestesül.
A Labirintusban az úgynevezett autentikus interpretációjú Kincses Felvidék után továbblépünk a kortárs absztrakció irányába. A darabhoz Sáry László, a magyar kortárs zene egyik meghatározó mestere komponált színpadi művet, amely integrálja a magyar népzenei hagyományokat, az európai klasszikus zenei előzményeket és a mai kortárs zenét, annak sokszínűségével, eklektikájával.
A tánc nyelvét dekonstruáljuk és újjá építjük. A néptáncból kiinduló mozgásrendszerek és a mai táncszínház eszközeinek ötvözéséből egy aktuális, magyar táncnyelven szólalunk meg.
A Labirintus a képet (tánc, design, jelmez, világítás) és a zenét egymás mellé rendeli, és mindezek trónjára az előadót, a táncost és a zenészt ülteti. Az akusztikus és vizuális elemek mind a színpadon alkotó – teremtő – művészt szolgálják, aki „radikális történésekben mutatkozik meg, archaikus elevenséggel” (Balassa Péter).
Az előadás egymást követő, töredékesen megjelenő helyszínei között, amelyek akár jól ismert élethelyzeteket idézhetnek, nem érvényesek a körülvevő (az elhagyott vagy eltaszított) világ törvényei. Itt létezik átjárás, egymásba és egymásra csúszhat valóság, varázslat, álom, vízió, metamorfózis, halál és újjászületés… Itt, a periférián az út eleje és vége: a valóság és az új minőség egyaránt a labirintus szélén kezdődik és végződik. Az egymást követő, egymásba nyíló labirintusok mindig újabb feladatok elé állítanak bennünket, amelyek megoldásával csak a továbblépés jogát nyerjük el, hogy (megtaláljuk, vagy) tovább építsük sokdimenziós identitásunkat.
A darab végén elhangzó mondattöredéket így ki-ki maga kell, hogy befejezze: „Te vagy a…”
Bemutató: 2008. október 29. 19 óra, Művészetek Palotája Fesztivál Színház
