A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.
A szerelem minden korban és minden nyelven értelmezhető, éppen ezért a szerelmesek története is „időtlen” és „határtalan”, bár a magyar nép kulturális nyelvén íródik, mégis bárki számára érthető. Ugyanakkor a szerelem szinonima is. A keresés és a megtalálás szinonimája, melyhez végig kell menni azon az úton, melyet az alkotók elénk raktak, s miközben vándorlunk ezen az ösvényen, egymást váltó képekben tűnik fel a magyarság paraszti hagyományainak kavargó sokszínűsége: a férfitáncok akrobatikussága, a lánytáncok lírája, a páros táncok virtuozitása. A népzenei kultúra legszebb dallamai hol tánckíséretként, hol bravúros szólókként, hol fergeteges zenekari játékként jelennek meg.
Nem csak térbeli utazás ez, hanem az időben is barangolunk, hiszen népzenénk régi ázsiai gyökerei ugyanúgy megszólalnak, mint azon muzsikák, melyek több világhírű magyar zeneszerzőt is inspiráltak. Európa ezeréves történeti zenéjének és táncának lenyomata ez.
Fotó: Patyi Photography