Vázlat és teljes mese
Gregus László egy szép és sok archaikus motívumot tartalmazó tündérmesét hozott a Folkstúdió adásába. Közöljük az AaTh 550-es számmal megjelölt mesetípus általánosított cselekményvázlatát, ezt a vázat ki-ki összevetheti a látottakkal, vázra fölépített teljes mesével: a László által létrehozott egyedi, az „itt és most”-ban megvalósuló alkotással:
a) A király három fia közül a legkisebbnek, Mirkó királyfinak vitézi próbaképpen (vagy, hogy apjának, a síró-nevető szemű királynak mindkét szeme nevessen) el kell hoznia az öreg király vitéz pajtását, aki a selyemréten lakik (a hős neve egyik változatban Juhenes, a másikban Köles, a harmadikban Zrínyi Miklós).
b) Nagy erejű (természetfeletti származású) vitéz (neve Zöldike, Erős János vagy Zöld vitéz) magához méltó társat keres. Győzhetetlen kardra és táltoslóra tesz szert. Elérkezik a selyemrétre, ahol a selyemsátor előtt alvó vitézt talál. A vitéz fölött magától vagdalkozó kard őrködik. A vitéz mellé fekszik, s ő is kiparancsolja kardját a hüvelyből, elalszik. Közben a vitéz felébred, megtudja, hogy a selyemsátor vitéze az apja kenyeres pajtása. Összebirkóznak, egyik sem tudja legyőzni a másikat, örökös testvériséget fogadnak. Mirkó királyfi segít a selyemrét vitézének (neve: Fekete vitéz, Fekete király, Zöldmezejesi, Mezei vitéz, Virág Péter, Erős vagy Gyors Mihály) ellenfeleit legyőzni. Az ellenséges sereg valamennyi katonáját, a virágos rét valamennyi megrablóját levágják, néhányan elfutnak. A futók egy boszorkányhoz vezetik őket, aki szövőszéken szövi, guzsalyon vagy rokkán fonja a katonákat (rablókat). Mirkó királyfi megöli a boszorkányt és a szövőszéket feldarabolja. Apja vitéz pajtásának kíséretében hazatér. Attól fogva a királynak mindkét szeme nevet, s fiát újabb vitézi tettek végrehajtására biztatja. Vagy nem tér vissza a selyemrétről, és a két vitéz folytatja útját
A gyűjtő, Kríza János
A nagyajtai születésű, németül, franciául és angolul is beszélő Kriza János (1811-1875) pályája kezdetén, 1829-től 1835-ig teológiát és jogot tanult Kolozsváron, majd két éven át Berlinben képezte magát. 1838-tól pap Kolozsváron, 1861-től unitárius püspök. Néprajzkutatóként 1841-től az MTA tagja. A Kisfaludy Társaságnak 1863-ban lett rendes tagja. A népköltészettel már torockói és székelykeresztúri iskolaévei alatt is találkozott, ám németországi tanulmányai alatt fogalmazódhatott meg benne a gondolat − megismerkedve Herder és a Grimm testvérek munkásságával −, hogy szisztematikusan gyűjtse a népi költészet remekeit. Kríza munkája módszertanilag mégis a többi felé emelkedett, tudománytörténeti újításainak köszönhetően: szigorú szöveghűségre, nyelvjárásilag is pontos lejegyzésre törekedett, Székelyföldön belül is tájegységek szerint csoportosította az anyagot, elválasztotta egymástól a népköltészeti és műköltői alkotásokat, jelezte a folklorizáció folyamatát, s elismerte a népköltészet hatását a műköltészetre.
Mágikus tárgyak – mágikus kard
Mesénkben nagy szerepe van a mágikus tárgyaknak. A Mirkó királyfiban fontos tárgy, fegyver is, és az emberfeletti hatalom jele is a magától vagdalkozó kard, amire csak rá kell kiáltani: „Kard, ki a hüvelyből!” - és magától vágja az ellenséget. A selyemréten sátorban alvó Fekete vitéz (vagy Mezei vitéz) fölött óvón forog saját kardja. Kríza mesemondója így fogalmaz: „...egy kard fölötte úgy vagdalkozik mindönfelé, hogy még csak a légy sem szállhatott rea.” Amikor Mirkó királyfi is lefekszik aludni, az ő kardja – melyet mesemondónk „táltoskardnak” nevez - is ilyen mozgásba kezd. (Lásd erről a szerteágazó témáról, a mágikus tárgyak szerepéről a magyar népköltészetben, a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét ITT)
Népmesei stílus, mesei nyelvezet
A magyar népmese hagyományos előadásmódjához hozzátartozik, hogy a költői képekkel, a képszerű hasonlatok művészi eszközével sűrűn élnek a mesemondók. Ez részben egyszerűen széppé teszi a mesét, az esztétikai hatáskeltéshez is hozzájárul, részben, mivel egy szóbeli műfajnál a képszerűséget szolgálja, segít elképzelni a hallgatóságnak is a mesét. László is sok szép hasonlatot mond: a táltoskard úgy vágta az ellent, „mint forró kés a vajat”, „...lógatja az orrát, olyan szomorú volt, mint a háromnapos esős idő...”. Ami Kríza mesemondójánál még komoly hasonlat: „az a feteke a közepiben az ő selyemből szőtt sátra „, az Lászlónál egy kis aktualizálásra is alkalmat ad: „nem ám ilyen kempingsátor, mint mostanában…”
Eredetik és az „összegyúrt mese”
A jelen mesevideó és a kiinduló források összevetése kapcsán elmondhatjuk, hogy László változatának és a forrásként megjelölt változatoknak a cselekménye természetesen megegyezik, ám sok apróbb részletben, a terjedelemben, a nyelvezetben (annak rendje és módja szerint) számos különbséggel találkozhatunk. Néhány példát említünk, a többit a kedves néző-olvasó maga találja meg!
Mesei nevek: Kríza Jánosnál a síró-nevető szemű öreg királynak, a címszereplő apjának nincsen neve: „egy király”, fia Mirkó királyfi, barátja a Mezei vitéz. Gregus Lászlónál a mesekezdő szereplő Veres király, a fia Mirkó, a király barátja a Fekete király… Benedek Elek egyező című meseátdolgozásában Mezei vitéz egyszerűen csak „öreg vitéz”.
Minden változat megegyezik abban, hogy a táltos lónak ezt a három eledelt kell adni: egy teknő árpa, egy teknő köles, egy teknő parázs. De hogy miből lesz a táltos ló, az már eltérő: Krízánál „borzos, horgas lábú kanca”, Gregus Lászlónál „kicsi, bogos csikó, amelyiknek olyan görbék voltak a lábai, hogy úgy néztek ki, el sem bírnák...”
Krízánál is, és későbbi átírójánál, Benedek Eleknél is meglehetősen láttató erejű az alvilági, katonákat szövő banya bemutatása, és a halálának a leírása is: (Mirkó) „ Az ördöngös szülének levághatta a fejét, de a keze még mindig járt, hányta-vetette jobbra-balra a vetélőt, s egy perc alatt tele volt a szoba katonával. Hej, megmérgelődött Mirkó, s ami katona volt a szobában, mind levágatta, az ördöngös szülét pedig ízzé-porrá apríttatta. Azután a szövőszéket kihúzta az udvarra, s az ördöngös szülével együtt elégette. - De már most nem kell többet viaskodni, sem nekem, sem az öreg vitéznek - mondá Mirkó nagy örvendezéssel. Nem-e? Na, ezt ugyan jól eltalálta, mert egyszerre csak az égő parazsából kiperdült egy vékony csontocska, elkezdett forogni sebes forgószél módjára, s - hát, Uram, Jézus, ne hagyj el! - abból a csontocskából ördöngös szüle lett! - Úgy-e?! - rikkantott mérgesen Mirkó. - Kard, ki a hüvelyből! De az ördöngös szüle elkezdett könyörögni: hagyd meg az életemet, Mirkó királyfi, s jótétel helyébe jót várj! Nálam nélkül úgysem tudnál kijutni innét, hagyd meg az életemet. - Jól van, meghagyom az életedet, ha megmutatod a kijárást.” Gregus László – talán időnyerés miatt, talán a gyermekhallgatóságra tekintettel - kihagyja a csontocskából újraéledő banya képét, egyszerűbben „végez vele”: „No de Mirkónak se kellett több, kardjával kettőt suhintott, azzal egy tucat katona jobbról, s balról feküdt már a földön, fej nélkül. Azzal Mirkó nekiesett a szövőszéknek s a boszorkánynak, fejét a nyakától elválasztotta, s onnantól kezdve több katona nem jütt. No de aztán azt a szövőszéket. S azt a sok katonát s a a banyát tűzre vetette, s ahogy a tűz utolsó kis lángocskája kialudt, az a hegy, az úgy omlott össze, mintha soha ott se lett volna.”
Aki Kríza meselejegyzési módszeréről, a korai népmesegyűjtések korszakáról többet tudna, annak ajánljuk:
A folklórgyűjtővel és a folklórszövegekkel szembeni elvárások a 19. században. In: Neumer Katalin (szerk.) Identitások és médiák II.: Médiák és váltások. Budapest: MTA BTK Filozófiai Intézet; Gondolat Kiadó. 2015. 30-42.
Domokos Mariann: Mese és filológia. Fejezetek a Magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának történetéből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2015
Aki elolvasná az eredeti, még a nyelvjárást is érzékeltető lejegyzéssel közölt népmesét, annak EZT ajánljuk.
Aki pedig a Benedek Elek-féle átirattal is összevetné a látott mesét, annak EZT.
