Szűcs Sándor, Sárrét krónikása
Szűcs Sándor etnográfus, karcagi múzeumigazgató egy személyben gyűjtő, feldolgozó, adatközlő és közreadó is volt. Az általa még jól ismert sárréti falusi, tanyai és legfőképpen a pusztai életforma krónikása kívánt lenni, annak tárgyi és szellemi néprajzát megörökítendő. Híres könyve előszavában így fogalmazta meg törekvését: „Kis diák voltam még, amikor már tudatosan ápolt ismeretséget kötöttem a Sárrét, a Nagy-kunság meg a Hajdúság, vagyis az előttünk élők nyelvén együtt nevezve: a ’három föld’ népével. Vénséges sárréti pákászok, öreg számadók a Hortobágy ’mellyéki’ karámoknál, határszülötte nagy idejű kunsági tanyások még akkor hagyományuk örökébe fogadtak. S ez az örökbefogadás, fajtám szeretete, életre szólóan elkötelezett, hogy e pusztuló, idő árjától sodort örökség gondját hordozzam. Idestova két évtizede már, jegyzőkönyvvel, fényképezőgéppel, széltébe-hosszába barangolom ezt a tájat, faluját, városát, nagy kerek pusztáját, s leltárba igyekszem venni mindazt, amit értéknek tekint a néprajztudomány.” (Szűcs Sándor: Pusztai krónika Budapest, 1946.)
A Szűcs Sándor által gyűjtött és általa kissé átírt mesékre, így a László által elmondottra is jellemző, hogy találhatunk bennük az általános, régies (tündér)mesei motívumok mellett helyi jellegzetességeket, a sárréti emberek mindennapi életére utaló elemeket is (itt például a pásztorélet eszközeit, szereplőit, az állatok és az emberek, azok öltözetének, viselkedésének az átlagosnál részletezőbb jellemzését). Sokan – olvasók, mesemondók egyaránt - szeretik gyűjteményét, mert a szép, kerekké csiszolt történetek mellett meséit ízes, szép, gazdag nyelvezet és természetesen a tájszavak sokasága jellemzi.
A Móra Kiadó így mutatja be a gyűjtőt és a Madárkereső királyfiak című mesegyűjtemény kiadási körülményeit: „Vénséges sárréti pákászok, öreg számadók a Hortobágy „mellyéki” karámoknál, nagy idejű kunsági tanyások fogadták a 20-as évektől hagyományuk örökébe Szűcs Sándort, aki jegyzőkönyvvel, fényképezőgéppel barangolta széltébe-hosszába e „három földet”. Falut, várost, kerek pusztát vett számba a kitűnő néprajztudós, hogy lejegyezzen mindent, amit értéknek tekint a néprajztudomány. Szűcs Sándor biharnagybajomi háza még mindig őriz kincseket. Itt lelt rá Balassa Iván, munkásságának értő és avatott ismerője, a sárréti nyelven lejegyzett klasszikus magyar népmesékre, melyekről így nyilatkozott lejegyzőjük: ”Ha kiadná valaki, vidd el, hátha örömet okozok a gyerekeknek is…”. Így került kiadásra ez a mesegyűjtemény, mely, reméljük, valóban örömet okoz kicsinynek és nagynak.
Aki a bihari mesék gyűjtőjéről, Szűcs Sándorról szeretne többet tudni, annak ajánljuk: