Kis fekete 2020 - Az Al­kotók

Ismerje meg a Kis fekete 2020 projekt alkotóit!

 

A Kis Fekete ruha minden nő szekrényének alapvető ruhadarabja. Szinte bárhova felvehető és mindig divatos. Munkahelyre épp úgy tökéletesen megfelelő, mint egy esti programra vagy délutáni randevúra. Ezt a ruhadarabot azonban izgalmassá és egyedivé a kiegészítők teszik. 

A Hagyományok Háza Nyitott Műhely pályázatot hirdetett népi kézművesek, iparművészek és egyéni alkotók számára a „kis feketéhez” illő, a magyar népi fejviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők (ékszer, táska, kalap, sál, kabát) készítésére.

A pályamunkákat 2020. augusztus 20-án tekinthette meg a közönség a Nagyvárosi FolkUdvar Corvin téri divatbemutatóján.

Itt pedig arra hívjuk Önöket, hogy ismerjék meg az alkotókat is!

Bar­abás Mária

1983-ban végeztem bőrdíszművesként. Életem legjobb döntése volt, hogy érettségi után ezt a szakmát választottam. Mindig is alkotó ember voltam. Megálmodom...

Ber­tyné Bog­dányi An­drea

Déd- és nagymamám hímzése, varrása már egészen kis koromban nagy hatással volt rám. Tanulmányaimat mégis egészen más irányban végeztem. 2005-ben...

Botta Mónika

1995-ben ismerkedtem meg a nemezzel, ill. a nemezeléssel. A tárgyak díszítési technikáit többnyire magam fedeztem fel, figyelve a témában megjelent...

C. Tóth Hajnalka

1973 óta foglalkozom a magyar népi hímzések gazdag öltés-, motívum- és színvilágával, valamint szimbólumrendszerével. Az első években sikerült a Veszprém...

Csatlós­né Komáromi Katal­in

A vásárosnaményi Beregszem Hagyományápoló Művészeti és Kulturális Egyesület tagja. Az egyesület a hagyományápolás mellett elkötelezett híve a beregi keresztszemes kézműves...

Detre Mikolt

Szövő, szakoktató

Figyelek arra, hogy a hagyományok szem előtt tartásával, szeretetével egy időben kísérletezzem és kísérletezésre buzdítsak.

Dorogi An­namária

6 éve találkoztam először a szövéssel, és azonnal a szerelmese lettem. Mindig is szerettem kézimunkázni, a szövés révén ezt folytathattam...

Dr. Tóth­né Kőrösi Zsófia

Ötgyermekes édesanya vagyok. Családommal Zsirán élek. A kézimunkának, különösen a hímzésnek mindig is nagy szerepe volt az életemben. A höveji...

Duc­sai Ágnes Geor­gina

Ruhatervezéssel, készítéssel foglalkozom. Hitvallásom, hogy mi magyarok, itt a Kárpát-medencében örököltük őseink kincseit. Azt gondolom, ez több mint érték. Ezekből...

Dukát Ju­dit

Dukát Judit vagyok, népi iparművész gyöngyfűző, csipkekészítő. 15 éve vettem a kezembe az első gyöngyszemet, azóta megállíthatatlan ez a szenvedély...

Hegy­al­jai Tünde

Gyerekkorom óta szívesen alkotok különféle anyagokból, ma szabadidőmben festek, nemezelek. Gyermekkori környezetemben nagy hatással voltak rám nagyszüleim, nagymamám szőttesei, nagyapám...

Illésházy Katal­in Anna

13 éves lehettem, amikor egy reggel, mielőtt még kikeltem volna az ágyból, az utált fekete tornanadrágomból táskát varrtam magamnak. Így...

Jókainé Gom­bosi Be­at­rix

Közel két évtizede veszek részt a népművészeti mozgalom életében. Időközben etnográfus és művészettörténész diplomákat szereztem. Népművészet iránti elköteleződésem erősítette a...

Józ­sa-Sza­ka E. Katal­in

Ahány simítás, ahány öltés, ahány szál gyapjú vagy ahány szem gyöngy, annyi gondolat születik egy nemez elkészítése közben. A nemezelés...

Kamoc­say Ju­dit

Szövő Népi Iparművész, szakoktató

Külön öröm számomra, hogy bőrős és gyöngyös mesterekkel is együtt dogozhatok.

Ke­menes Ilona

Az egyetem elvégzése után beiratkoztam a Budapesti Művelődési Központ szövő képzésére. Azóta eltelt negyven év, és én máig a vetélő...

Kéz­i­munka Akadémia

A KÉZIMUNKA AKADÉMIA egy közösségi műhely. Célunk kézműves örökségünk teljességén alapuló új, életteli tartalmakat megfogalmazni és elterjeszteni. (Tevékenységünk a design...

Kiss Ágota

Családomban sikerült megismerkednem a kézműves technikákkal és a népművészettel is. Táncosként kerültem közelebb a tájegységekhez, viseletekhez és a kiegészítőkhöz. Kezdetleges...

Kiss Tünde

Gyékényfonó Népi Iparművész, szakoktató

Az alkotás öröm, harmónia, kikapcsolódás. Sok barátságot, utazást, elismerést köszönhetek neki.

Kovács Ildikó

2012 óta foglalkozom bőrhímzéssel, a bőrhímzésnek egy általam kifejlesztett új formájával. Gyakran teszik fel nekem a kérdést: „És honnan jött...

Lőrinczné Kiss Ver­onika

2014-ben kezdtem komolyabban foglalkozni gyapjú felhasználásával, juhász család sarjaként. Később jelentkeztem a Hagyományok Házában indított nemez tanfolyamra, amit Jaskó Boró...

Lo­son­czi Ildikó

A vásárosnaményi Beregszem Hagyományápoló Művészeti és Kulturális Egyesület tagja. Az egyesület a hagyományápolás mellett elkötelezett híve a beregi keresztszemes kézműves...

Nagy Gyöngyi

🎤 A kisinastól a zsűritagságig 📖 Készítsd magad: Tulipán fülbevaló Több mint 30 éve foglalkozom hagyományos népi és modern gyöngyékszerek...

Nagy Ju­dit

A vásárosnaményi Beregszem Egyesület alkotó közösségével közösen úgy szeretnénk a Magyar értéktárba felvett Beregi keresztszemest életben tartani a mindennapokban is...

Neczné Va­jna Zsu­z­sanna

Tizenöt éve kezdtem el gyöngyöt fűzni, s azóta is kitartó lelkesedéssel teszem nap mint nap. Neves iparművészektől ( Nagy Gyöngyi...

Né­meth Hajn­al Au­rora

Sok művészeti ágban alkotok: szobrokat, installációkat készítek, színházi és fesztivál díszleteket tervezek, kivitelezek, performanszokat rendezek, egyedi ékszer és ruha kollekciókat...

Puha Mag­dolna

A kézművesség világához alkotóként 10 éve kerültem közelebb, a keresztszemes hímzésen keresztül. A játék a színekkel és formákkal azonban már...

Rotaru-Gulyás Es­zter

2013 óta foglalkozom gyöngyfűzéssel, népi ékszerek készítésével; 2017-ben kaptam meg a Gyöngyfűző Népi Iparművész címet. 2018-ban fejeztem be a Népi...

Róz­sa Erika

Hímző és kismesterség oktató, népi játszóházvezető vagyok, a mesterséget Békéscsabán tanultam. Mestereim szeretettel és alázattal adták át tudásuk legjavát, így...

Sápi János­né

30 éve foglalkozom menyasszonyi koszorú készitéssel. Az én tanítómestereim régi megsárgult menyasszonyi koszorúk, régi megsárgult esküvői fotók voltak. Minden fogást...

Schneider Tamás­né

2015 óta ismerkedem a szövés mesterségével. Nagy élmény számomra, amikor az ismeretlen technikákat kipróbálhatom, megtanulhatom. Általában sálakat, kendőket szövök. Nekem...

Ticzer Beáta Mária

Ticzer Beáta Mária vagyok, bőrműves és nemezkészítő, a népművészet ifjú mestere (2011). Bakony aljáról, Magyarpolányból származom. Belenőttem a hagyományos falusi...

Turós István­né

🎤 Csipke-szerelem - interjú 📖 Készítsd magad: Csipke szív Csipke és népi ékszer készítő vagyok. 45 éve nagymamámtól tanultam a...

Var­ró Sára

2015-ben ismerkedtem meg a szövéssel a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolában. Gyermekkorom óta érdekel a kézművesség és a néphagyományok világa. Nádudvaron...

Venczel­né Da­nyi Ju­dit

1982 óta foglalkozom népi kismesterségekkel, hímzéssel, szövéssel és gyöngyfűzéssel. Utóbbiból 2003-ban Népi Iparművész címet szereztem. Ez idő tájt varázsolt el...

Vi­ola Melinda

2017-ben kezdtem el hivatalosan is az értéknövelő újrahasznosítás, az upcycling művészetével foglalkozik. Pár éve bukkantam rá erre az ősi maja...

Virág Anna

Tradíció és értékteremtés. Ezek munkáim legfontosabb jellemzői. 2014 óta tervezek kalapokat és fejdíszeket. Több évtizedes tapasztalattal rendelkező mesterektől tanultam a...

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.